Tragédiák sorozata után szólalt meg Harsányi Levente: így próbál talpra állni
„Lara volt életem szerelme” – Harsányi Levente őszintén vallott szakításáról
Harsányi Levente az elmúlt hónapokban egyszerre kényszerült szembenézni élete két legnagyobb fájdalmával: szeretett bátyja váratlan halálával és menyasszonyával, Obersovszky Larával való szakításával. A műsorvezető a Borsnak nyíltan mesélt arról, hogyan próbálja feldolgozni a történteket, és miért döntött úgy, hogy nem engedi, hogy a gyász és a veszteség magával sodorja.
A családi tragédia minden előzmény nélkül érte: bátyja két nappal egy sikeres életmentő műtét után hunyt el, miután egy elpattant ér vérrel árasztotta el a szerveit. „Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az… két nap alatt ment el” – mondta megrendülten Levente a tragédia után.
Mindezt tetézte, hogy az esküvő helyett szakítás következett Larával, akivel két és fél évig alkottak egy párt. A műsorvezető elárulta: bár már közös otthont kerestek, végül mégis külön utakon folytatták. „Én eleve nagyon nehezen nyitok, nem könnyű közel kerülni hozzám, ha viszont valakit megszeretek, azt nehezen engedem el. Én hiszek abban, hogy nekem Lara volt életem szerelme, és próbálom úgy felfogni, hogy örülök, hogy ez nekem két és fél éven át megadatott. Ő már mással él, de annak is örülök, hogy nem acsarkodva váltunk el” – vallotta be őszintén.
A Borsnak adott interjújában arról is beszélt, tudatosan döntött úgy, hogy nem engedi eluralkodni magán a keserűséget: „Én azt gondolom, hogy mindennek oka van, véget ért a kapcsolatom, elhunyt a testvérem, de én elhatároztam, hogy nem fogok ebbe belesüppedni. Az élet, ha jó vagy, előbb vagy utóbb visszaigazol téged. Nem túlzok, én most baromi jól vagyok. Rengeteg munkám van, a visszérműtétem is jól sikerült, és most már észreveszem, hogy milyen jó csajok mászkálnak az utcán” – mondta derűsen.
Levente azt is hangsúlyozta, hogy bár nem zárja ki egy új kapcsolat lehetőségét, jelenleg nem ez élvez prioritást az életében. Sok munkája van, új tévéműsoron dolgozik, és igyekszik a jövőbe tekinteni. A szakítást és a gyászt pedig igyekszik hálával felfogni: megélte, amit megélhetett, és próbál örülni annak, ami adatott.
Hirdetés:

