Bulvár

„Küldj erős baloldalt a Parlamentbe!” – Nagyszabású országos kampányt indítanak Dobrev Kláráék

Folytatódik az országjárás, rengeteg helyszínre mennek el a DK vezető politikusai.

Négypárti parlamentre számít a DK, országos listát pedig február második felében állítanak – mondta el Molnár Csaba, a DK alelnöke egy sajtónak tartott háttérbeszélgetésen, amelyen a Nyugati Fény is részt vett.

Molnár megerősítette, hogy Dobrev Klára a 2026-os választásokat követően hazajön az Európai Parlamentből és itthon folytatja a munkát.

Az országos kampány során a választásokig 800 helyen találkozhatnak a választók a DK óriásplakátjaival, és számos rendezvényen a párt politikusaival.

A DK saját mérései is megerősítették: a párt bejut a következő parlamentbe

A DK saját méréseket készíttetett, amelyeket a nagyobb pontosság érdekében hónapokon keresztül végeztek és monitoroztak. Három különböző közvéleménykutató céggel dolgoztak (20002000950 fős mérésekkel). Az átlagolt adatok szerint a következő támogatottsági adatok rajzolódtak ki:

Biztos szavazók – teljes népesség decemberben:

Tisza párt 45 százalék – 33 százalék

Fidesz-KDNP 39 százalék – 29 százalék

DK 5 százalék – 4 százalék

Mi Hazánk 5 százalék – 4 százalék

Kétfarkú Kutyapárt 3 százalék – 2 százalék

Nép Pártján és Jobbik 1–1 százalék – 1–1 százalék

Molnár Csaba szerint az adatokból jól látszik, hogy

nyíltan kétesélyes a választás.

Megjegyezte, hogy a határon túli szavazatokat nem tükrözi a minta, így az okozhat eltérést, bár a határon túli szavazók preferenciájában nem számítanak változásra a korábbi választásokhoz képest.

A DK óriáspakát-kampánya

A DK óriáspakát-kampánya

Fix szavazók

A párt azok körében is készített kutatást, akik biztosan részt vennének egy „most vasárnapi” választáson, valamint részt vettek a 2018-as és 2022-es országgyűlési választásokon, valamit a 2024-es EP választásokon is.

Ebben a körben a Fidesz 46 százalékon, a Tisza 39 százalékon áll, míg a DK-nak 6 százaléka van.

A Mi Hazánkat ebben a csoportban 4 százalék, a Kétfarkú Kutya Pártot pedig 3 százalék támogatja.

Nem lehet tehát lejátszottnak tekinteni a választást, van esély a kormányváltásra, de nem lehet hátradőlni – fogalmazott Molnár Csaba.

Kiemelte: azok a kutatások, amelyek hatalmas ellenzéki előnyt mutatnak, azért nagyon károsak, mert otthon tarthatják azokat az ellenzékieket, akiknek a szavazataira szükség lenne. Tehát amellett, hogy demobilizálja őket, még csak nem is valós az a kép, ami ezekből a kutatásokból kirajzolódik.

Az adatokból világosan látszik, hogy a baloldali szavazóknak nagy szerepük van a kormányváltásban,

közel félmillió emberről van szó.

Így tesz a DK a kormányváltásért

Molnár Csaba elmondta: a DK szavazótábora körülbelül 330 ezer fő, emellé igyekeznek minél több szavazót bevonni. Azokat, akik kormányváltást akarnak, de nem Tisza- és nem Mi Hazánk-szavazók, valamint nem jobboldaliak.

Ők a teljes választókorú népesség 10 százaléka, azaz 800 ezer potenciális szavazó. Közülük 330 ezren már biztosan DK szavazók, így közel 500 ezer potenciális baloldali szavazó megszólítása a cél.

Közülük a legtöbben jelenleg nem tudnak pártot választani. Ám ha megkérdezik őket, hogy kit tartanak alkalmas miniszterelnöknek,

  • akkor 71 százalékuk Dobrev Klárát jelölte meg,
  • 34 százalékuk Karácsony Gergelyt
  • és 33 százalékuk Hadházy Ákost.

Az említett szavazók 81 százaléka egyetért azzal, hogy mindenképp kerüljön baloldali párt a parlamentbe, valamint 78 százalékuk azzal, hogy nem szabad egyetlen pártnak kétharmados tejhatalmat adni. 64 százalékuk pedig azon a véleményen van, hogy

a Fidesznek és a Tisza Pártnak is olyan vezetője van, aki képtelen elfogadni az övétől eltérő nézeteket.

Ezen szavazók 78 százaléka támogatja, hogy a DK mindenképpen induljon a választásokon.

A DK korábban jó eséllyel szólította meg az érintett szavazókat, az előválasztáson is vidéken voltak eredményesebbek. Őket a Tisza és a Mi Hazánk biztosan nem éri el – összegezte Molnár Csaba, hozzátéve: több kutatás bizonyította, hogy a jelenlegi DK-sok nem szavaznának más pártra.

Tehát a DK visszalépése szavazatvesztést jelentene az ellenzéknek, és ártana a kormányváltás ügyének, míg a Kutyapárt visszalépése a Tiszát, a Mi Hazánké pedig a Fideszt segítené.

Mi várható a következő hetekben?

Péntektől indul a DK óriásplakát-kampánya, emellett online és utcai kampányt is indítanak. A DK arra a választói igényre reflektál, amelynek erős igénye, hogy

legyen baloldali párt a következő parlamentben.

Nincs olyan EU-s ország, ahol ne lenne baloldali párt a parlamentben – hangsúlyozta a DK alelnöke. Hozzátette:

„A legtöbb ember úgy érzi, hogy garancia a baloldal jelenléte az Országgyűlésben arra, hogy bizonyos intézkedések biztosan megvalósulnak.”

Dobrev Klára korábban bejelentett országjárása folytatódik, a rendezvényeket a nagyobb körzetközponti városban tartják. Szentes, Komló, Pápa, és Kazincbarcika mellett számos településen tart rendezvényt a DK a párt vezető politikusainak részvételével.

Első évértékelő beszédét január 31-én tartja Dobrev Klára,

február 15-én pedig kampánynyitó nagygyűlést tart a párt.

A DK jelöltjei „ütésállóak”

Molnár Csaba portálunk kérdésére elmondta:

a DK-nak mind a 106 jelöltje „ütésálló”, és felkészültek a kampányra.

A legtöbb jelölt helyi politikai tapasztalattal is rendelkezik. A Budapestet érintő kérdésre válaszolva megerősítette, Varju László szerintük biztosan újra megnyeri majd a körzetét.

A politikai együttműködésekkel kapcsolatos kérdésre kiemelte, ha Orbán Viktor leváltásához a DK-ra szavazatszámban szükség van, akkor a DK azt természetesen meg fogja adni.

„Ha a DK parlamenti szavazatai kellenek a kormány elküldéséhez, akkor a DK le fog szavazni”

– mondta Molnár Csaba.

Kérdésünkre, hogy a Tisza párt által küldött „etikai kódexről” – amelyet a DK fontos kiegészítésekkel küldött vissza – milyen választ kaptak, azt mondta,

arra semmilyen visszajelzés nem érkezett hozzájuk.

Forrás

Hirdetés: