Donald Trump gépével gond volt az óceán fölött, visszafordult az Egyesült Államokba
Az Air Force One hibát jelzett.
Műszaki hiba miatt visszatért az Egyesült Államokba Donald Trump hivatali repülőgépe, az Air Force One, amely az amerikai elnökkel Davos felé tartott kedden éjszaka – írta meg az MTI.
Közel négy évtizede repül az elnöki Boeing
A Fehér Ház bejelentése szerint a Boeing óriásgépen felszállás után mintegy másfél órával hibát észleltek, ezért az óceán felett elővigyázatosságból visszafordult az Andrews légitámaszpontra.
Az Air Force One keleti parti idő szerint kevéssel este 11 óra után landolt ismét az Egyesült Államokban.
Donald Trump elnök egy másik repülőgépen utazik a Világgazdasági Fórumra, ahol az eredeti program szerint ottani idő szerint szerdán délután szólal fel.
Kialudtak a fények
A Fehér Ház szóvivője, Karoline Leavitt elmondta, hogy a visszafordulásról szóló döntést nem sokkal a felszállás után hozták meg. Ugyanis az Air Force One személyzete „egy kisebb elektromos problémát” észlelt, és elővigyázatosságból a visszatérés mellett döntött.
Az AP hírügynökség szerint a fedélzeten tartózkodó egyik riporter arról számolt be, hogy
a repülőgép sajtókabinjában a felszállás után nem sokkal kialudtak a fények.
Az okokról a beszámoló szerint nem adtak tájékoztatást az utasoknak, Trump és kísérete állítólag mintegy fél órát töltött a levegőben, amikor elhangzott a visszafordulásról szóló bejelentés.
Az ADS-B Exchange nyílt forrású repüléskövető oldal adatai szerint a repülőgép az Atlanti-óceán felett, New York államban, Montauk közelében – Long Island legkeletibb csúcsánál – fordult vissza.

