Szívszorító üzenetet hagytak Egressy Mátyás emlékére a Lánchídon
Ismeretlenek hagytak üzenetet Egressy Mátyásnak a Lánchídon
Újabb megrendítő tartalom jelent meg az Egressy Mátyás eltűnésével foglalkozó egyik Facebook-csoportban. Egy csoporttag fotókat osztott meg a Lánchídon elhelyezett üzenetről és versről, amely azon a ponton látható, ahonnan a fiatal fiú eddig tisztázatlan körülmények között a Dunába zuhant.
A költemény Mátyás történetére emlékezik, és azokra a pillanatokra utal, amelyek az eltűnését megelőzték. A megható sorok sokakat megérintettek, többen megálltak a hídnál, hogy elolvassák az üzenetet.
A vers felidézi azt az estét, amikor a 18 éves fiú barátaival indult el egy péntek éjszakán, amely később tragikus fordulatot vett. A sorokban visszatérő kérdésként jelenik meg, miért nem vette észre senki, hogy baj van, és miért nem érkezett időben segítség.
A költeményben megjelenik az országos keresés időszaka is, amikor ismerősök és ismeretlenek egyaránt figyelték a híreket, és reménykedtek abban, hogy Mátyást megtalálják. A Lánchídon hagyott üzenet sokak számára az emlékezés helyévé vált, és a közösség tagjai arra kérik az embereket, hogy osszák meg a történetet.
A költemény teljes szövege:
„Tizennyolc év és már elmentél, csendben a híd alatt véget értél. Az élet előtt álltál, fény és remény, de a sötét árnyék vitt el téged, kérdem én, miért, miért? Budapesti éjszaka, fények és nevetés, egy álmos péntek este, semmi intő jel, semmi sejtés. Barátokkal indultál, egy szokásos buli, Ki gondolta volna, hogy ez lesz az utolsó utad, Matyi.
Senki sem tudta, hogy ez az utolsó este, hogy többé nem mondjuk: „holnap találkozunk, persze”. Bárcsak lett volna ott egy lélek melletted, Egy kéz, mi megfog, egy szó, mi azt mondja: ne menj, ne tedd. Az egész ország megmozdult érted, Ezrek keresték, idegenek is reméltek. Örs, aztán Csömör, és csak csend maradt, Mindenki azt várta: „Megtaláltuk Matyit!”. Értelmetlen halál, ennyire fiatalon, Ismeretlenül is felfoghatatlan fájdalom, Egy élet, ami még kezdődő volna csak, De most nélküled megy tovább a világ, nap mint nap.
Miért nem segített senki azon az éjszakán? Miért nézünk át egymáson némán, bután? Miért nem vesszük észre, ha valaki elveszik, Ha egy lélek csendben segítségért könyörög? Elveszett élet, a hiányod mindent átsző, de a szívünkben örökké élsz, a fényed soha el nem tűnő. Isten veled, Matyi!”
