Árulja az összetört BMW-t a halálos baleset okozója.
Fordulat: meggyanúsították a Sallai Nóra kocsiját letaroló száguldozót – Árulja az összetört BMW-t a halálos baleset okozója
Fél éve az egész ország együttérzett a Jóban Rosszban színésznőjével, Sallai Nórával, akivel feldolgozhatatlan tragédia történt: Alsónémedinél balesetet szenvedett, s a kocsijában ült az ötéves kisfia is. A szörnyű ütközés után a színésznő sokáig élet-halál között lebegett, a gyermeke pedig elhunyt. Mint azt a Blikk megtudta, az ügy nyomozásában most döntő fordulat következett be: végre sikerült megállapítani, ki a felelős, akinek majd a bíróságon kell elszámolnia a tettével.
gyan a színésznőnek kötelessége lett volna elsőbbséget adni, a másik jármű viszont – a videófelvételek alapján – a megengedettnél sokkal gyorsabban haladt. Az ügyben a Dabasi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya jár el: a szakértők feladata volt, hogy tisztázzák a pontos körülményeket, hogy melyik sofőr hibázott. Adott esetben akár mindkettejük felelősségét is megállapíthatták volna, ám nem így történt.
– Április elején gyanúsítottként hallgatták ki a másik, a főúton haladó autó vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt. Megállapították, egyértelműen az ő közlekedési magatartása vezetett a balesethez, nem a hölgyé – erősítette meg a Blikk információit dr. Nisóczi József Levente, a Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője. Hozzátette: a gyanúsított panasszal élt, ám az ügyészség ezt azóta elutasította.
A végzetes ütközés akkor történt, amikor a Jóban Rosszban sztárja az Opeljével egy mellékutcából kifordult a főútra Alsónémediben tavaly szeptember 27-én, ahol alapvetően annak a kocsinak volt elsőbbsége, amelyik a Haraszti úton száguldva beléjük rohant. A BMW egy, az anyós ülésen helyet foglaló fiatalé volt, aki az autót egy körre kölcsönadta a barátjának. A Blikknek szerda délelőtt sikerült megtalálnia a sofőrt, M. B. R.-t egy közeli településen, ahol a felesége és a kisbabájuk mellett a rokonaival élnek. Ottjártunkkor a férfi éppen dolgozott, ezért a családtagjai felhívták telefonon.
– Amennyiben a jármű szemléje és a nyomrögzítés megtörtént, valamint a szakértői vélemények is elkészültek, indokolatlan a lefoglalás további meghosszabbítása. Az autót ilyenkor már ki lehet adni a tulajdonosának. Ha a bírósági eljárás során újabb szakértőt rendelnének ki, akkor ő már a múltban rögzített bizonyítékokból dolgozik. Ahogy az emberölési esetekben sincs módja a bíróság előtt eljáró szakértőnek a holttestből dolgozni, nincs ez máshogy az autóknál sem – magyarázta a Blikknek az ügytől függetlenül dr. Tran Dániel ügyvéd. Hozzátette: halálos közúti baleset gondatlan okozása esetében 1-5 év szabadságvesztés, illetve járművezetéstől való eltiltás is kiszabható.
A közösségi oldalán egyébként a vétkes kocsiban ülő mindkét fiatal gyakran posztolt nagy teljesítményű autókról, amelyekkel kereskedtek is. A BMW-t vezető M. B. R. az erdélyi Kézdivásárhelyhez közeli településről származik, és Magyarországon is közel lakik a barátjához, akivel együtt ültek a halálautóban.

