Percről percre változik minden – ilyen választást még nem láttunk
A 2026-os országgyűlési választás már a szavazás napján is úgy hat, mintha minden órában új erőviszonyok rajzolódnának ki. Nem azért, mert a közvélemény-kutatások szó szerint percenként változnának, hanem azért, mert a kampány utolsó napjaira annyira szétnyílt a kutatók világa, hogy szinte két külön valóság létezett egymás mellett. Az egyikben a Tisza egyértelmű, sőt akár történelmi áttörést jelentő előnnyel vezetett, a másikban viszont a Fidesz még mindig őrizte az esélyét, sőt egyes kormányközeli értelmezések szerint előnyben is volt. Ez önmagában is elmondja, mennyire szokatlan és idegfeszítő lett a mostani választás.
A kampány hajrájában a függetlenebbnek tartott intézetek többsége már nem egyszerű Tisza-előnyt mért, hanem kifejezetten erős fölényt. A Reuters által ismertetett Idea-felmérés szerint a Tisza a biztos pártválasztóknál 50 százalékon állt, míg a Fidesz 37 százalékon; az összes megkérdezett között 39–30 volt az állás, miközben még mindig 21 százaléknyi bizonytalan választóról beszéltek. Ez azért fontos, mert egyszerre mutatott komoly ellenzéki lendületet és valódi bizonytalanságot is: a vezetés megvolt, de a végeredmény még nem volt betonbiztos.
A legnagyobb visszhangot mégis a Medián becslése váltotta ki. A Reuters és az Euronews összefoglalója szerint a Medián az utolsó öt reprezentatív kutatása alapján már odáig ment, hogy 138–142, illetve 138–143 körüli Tisza-mandátumszámot valószínűsített a 199 fős parlamentben. Ez már nem egyszerű győzelmet, hanem akár kétharmados többséget is jelenthetett volna. A becslés azért kavart hatalmas port, mert a Mediánnak erős reputációja van a magyar választási előrejelzésekben, és 2022-ben is közel járt a végeredményhez. Ugyanakkor maga az intézet is hangsúlyozta: ez becslés, nem kőbe vésett forgatókönyv.
Más független kutatók is a Tisza előnyét látták, csak kevésbé drámai formában. Az Euronews által összegzett Iránytű Intézet szerint a teljes népességben 41–34-re vezetett a Tisza a kormánypártok előtt, a biztos szavazóknál pedig 51–40 volt az arány. Ugyanez az anyag arra is rámutatott, hogy már nemcsak a pártpreferenciákban látszott változás, hanem a közhangulatban is: a megkérdezettek 54 százaléka kormányváltást szeretett volna, és már valamivel többen számítottak Tisza-győzelemre, mint Fidesz-sikerre. Ez azért érdekes, mert a választások előtt sokszor legalább annyira számít az „esélyesség érzete”, mint maga a nyers támogatottság.
A 21 Kutatóközpont és az aHang közös mérése más szögből, de hasonló hangulatot mutatott. Az Euronews idézése szerint a teljes népesség 51 százaléka inkább kormányváltást akart, és csak 30 százalék támogatta a maradást. Ez nem klasszikus pártpreferencia-adat, mégis fontos, mert azt jelzi: a választás végére a rendszer megítéléséről szóló vita legalább olyan fontossá vált, mint az, hogy ki melyik párt logójára húzza be az ikszet.
Mindeközben a kormányhoz köthető vagy a kormánypárttal gyakrabban egy irányba mutató intézetek jóval visszafogottabb képet rajzoltak. Az Euronews összefoglalója szerint a Nézőpont a megelőző hetekben minimális Fidesz-előnyt mért, majd a kampány végén már nem is klasszikus pártpreferencia-kutatást közölt, hanem például a rezsicsökkentés ügyére fókuszált. Ez önmagában is azt sugallta, hogy a kutatási térképen nem egyszerűen adatok, hanem értelmezési stratégiák is versenyeztek egymással. Vagyis nemcsak az volt kérdés, ki vezet, hanem az is, ki milyen ügyek mentén próbálja keretezni a választást.
A nagy kép tehát az volt, hogy az utolsó két hétben a legtöbb független mérés a Tisza 7–9 pontos előnyét mutatta, nagyjából 38–41 százalékos sávban. Ezt a Reuters választási összefoglalója is megerősítette. Csakhogy ugyanebben az anyagban az is szerepelt: a végeredményt még mindig bizonytalanná tette a sok undecided szavazó, a választókerületi térkép Fidesznek kedvező logikája, valamint a határon túli szavazatok szerepe. Vagyis a közvélemény-kutatások egy irányba mutattak, de a rendszer matematikája miatt továbbra sem lehetett egyszerűen kijelenteni, hogy a kampány végi vezetés automatikusan győzelmet jelent.
Ezért érzik most olyan sokan, hogy „ilyen választást még nem láttunk”. Nem pusztán azért, mert szoros vagy történelmi lehet, hanem mert a közvélemény-kutatások egyszerre sugalltak fordulatot és bizonytalanságot. Az egyik olvasat szerint Orbán Viktor 16 éves korszakának vége közeledett. A másik szerint a rendszer sajátosságai miatt még egy látványos ellenzéki előnyből sem következik biztos hatalomváltás. És pontosan ez az a kettősség, amitől a mostani vasárnap ennyire feszült: a számok már beszéltek, de még nem mondtak ki mindent.
