Meglepő vallomás Orbán Viktortól: még nem tudja, miből él meg májustól
A politikus szerint jó állapotban van, ezért nem aggódik a következő időszak miatt
Orbán Viktor kedd délelőtt érkezett meg a Fidesz választmányi ülésére, ahol több újságírói kérdésre is válaszolt a Polgárok Házánál. A leköszönő miniszterelnököt többek között arról kérdezték, hogy a kormányfői ciklus lezárása után miből fog megélni.
A politikus erre egy rövid, de sokak számára meglepő választ adott:
” Majd májusban válaszolok erre, ezen még nem gondolkodtam, ráérek májustól”
Hozzátette, hogy jó fizikai állapotban van, munkaképesnek érzi magát, ezért nem aggódik a jövője miatt. Az esetleges miniszterelnöki végkielégítésről azt mondta, meg kell várni, hogy az új kormány milyen szabályokat határoz meg.
A Fidesz politikusai egymás után érkeztek az ülésre, ahol a választási vereség utáni helyzetet is értékelik. Többen röviden nyilatkoztak: volt, aki kerülte a válaszokat, mások a jövőbeni politikai stratégiáról beszéltek.
Orbán Viktor a beszélgetés során több kényes témát is érintett. Hatvanpuszta kapcsán nem adott konkrét választ, azt mondta, a tulajdonosokat kell kérdezni az ingatlan sorsáról. Amikor az oligarchák szerepéről kérdezték, így fogalmazott:
„Nem, a Fidesz minden korrupciós kísérlettel szemben folyamatosan és eredményesen fellépett.”
Konkrét neveket ugyanakkor nem említett.
A vereség okairól szólva jelezte, hogy részletes elemzésre van szükség, amelynek első lépése éppen a választmányi ülésen történik meg:
“Alapos elemzést igényel, ennek az első lépése itt történik meg perceken belül.”
A kampány során hozott döntésekről egyelőre nem beszélt részletesen, annyit mondott, hogy még gondolkodnak rajtuk. A Tisza kampányát sikeresnek nevezte, ugyanakkor kritikát is megfogalmazott vele kapcsolatban.
Szóba került a Fidesz jövője is, valamint az, hogy ki vezetheti a pártot a következő időszakban. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a döntést a választmányra bízza.
A beszélgetés végén még a Puskás Akadémia jövője is szóba került, amire röviden reagált:
„Az elmúlt két hétben kisebb gondom is nagyobb volt, semhogy a Puskás Akadémiával foglalkozzak.”

