Bulvár

Felfoghatatlan tragédia: Ötre emelkedett a halálos áldozatok száma a bükkábrányi balesetben

Három gyermek, két felnőtt hunyt el. Szombat délután tragikus közlekedési baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, a 3-as számú főút Bükkábrány közelében lévő szakaszán. Két személyautó frontálisan ütközött össze, a karambol pedig öt ember életét követelte. Az áldozatok között három gyermek is volt. A baleset a 3-as főút 154-es és 155-ös kilométerszelvénye között történt. A helyszínre rövid időn belül nagy erőkkel érkeztek a mentők, a rendőrség és a katasztrófavédelem egységei. A mezőkövesdi hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel vonultak ki, a mentési munkálatokat pedig a vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Az egyik autóba egy ember beszorult, akit a tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítottak ki a roncsból. A mentés és a helyszínelés idejére teljes útzárat rendeltek el, a forgalmat hosszabb időre leállították az érintett útszakaszon. A tragédia körülményeit a rendőrség vizsgálja. Az eddigi adatok szerint a balesetet okozó jármű Bükkábrány irányába haladt, amikor egyelőre tisztázatlan okból áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött a szabályosan közlekedő autóval. A vétlen járműben két felnőtt és három gyermek utazott. Két gyermek olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A két felnőttet életveszélyes állapotban szállították kórházba, azonban később egyik gyermek sérülései is halálosnak bizonyult, így az áldozatok száma ötre emelkedett. A balesetet okozó autóban két felnőtt utazott, közülük ketten szintén a helyszínen életüket vesztették. „Két személygépjármű ütközött össze Bükkábrány külterületén és sajnos halálos kimenetelű volt a karambol. Teljes útzárat kellett elrendelnünk a helyszínelés idejére, ami még mindig tart. Egyelőre több információt nem tudunk közölni az esettel kapcsolatban.” – mondta portálunknak Zupkó Jázmin, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A tragédia híre mélyen megrázta a térség lakóit, a közösségi oldalakat rövid idő alatt elárasztották a részvétnyilvánítások. Több közéleti szereplő is megszólalt az ügyben. „Szeretném kifejezni őszinte részvétemet a Bükkábránynál történt autóbalesetben elhunyt családjának, a sérülteknek gyors felépülést kívánok.” – írta közösségi oldalán Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője, aki egyúttal köszönetet mondott a mentésben részt vevő mentőknek, tűzoltóknak, rendőröknek és valamennyi szakembernek. Hasonló üzenetet fogalmazott meg Juhász Roland, a vármegye 1-es számú választókerületének országgyűlési képviselője is. „Őszinte részvétemet fejezem ki az áldozatok családjainak és minden hozzátartozónak. Osztozunk a fájdalmukban. Köszönettel tartozunk a mentőknek, a tűzoltóknak, a rendőröknek és minden szakembernek, akik a helyszínen emberfeletti munkát végeztek, hogy életeket mentsenek.” Bejegyzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy „ez a tragédia ismét emlékeztet bennünket arra, milyen törékeny az élet. Egyetlen pillanat alatt minden megváltozhat.” A képviselő minden közlekedőt óvatosságra intett. „Ne siessünk, vezessünk figyelmesen és felelősséggel, mert mindenkit hazavárnak.” A rendőrség továbbra is vizsgálja, mi vezetett ahhoz, hogy az egyik autó áttért a szemközti sávba. A szakértők a helyszíni nyomok, a járművek állapota és a rendelkezésre álló adatok alapján próbálják megállapítani a tragédia pontos okát.

forrás

Hirdetés: