Bulvár

A kocsijukban találták meg holtan a Hernádnémetiben eltűnt idős házaspárt

A keresés gyorsan eredményre vezetett, de a helyszínre érkezők már nem tudtak segíteni

Szomorú befejezéssel zárult annak a hernádnémeti idős házaspárnak a felkutatása, akiknek eltűnését szombaton jelentették be. A 76 éves férfit és 73 éves feleségét a keresőcsapatok rövid időn belül megtalálták, azonban a helyszínre érkezők már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A helyi polgárőrség tájékoztatása szerint a bejelentést követően azonnal megkezdték az információk összegyűjtését, valamint a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzését. A kutatás gyorsan eredményre vezetett, de az idős házaspáron már nem lehetett segíteni.

A 24.hu értesülése szerint a házaspár önkezével vetett véget az életének. A lap információi alapján kipufogógázt vezettek a kocsijukba. Ezt a részletet a rendőrség hivatalosan nem erősítette meg.

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte, hogy az eddigi adatok alapján bűncselekményre vagy idegenkezűségre utaló gyanú nem merült fel. A tragédia pontos körülményeit a Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.

A helyi polgárőrség közösségi oldalán a következő közleményt tette közzé:

„A mai nap délután bejelentést kaptunk egy idős házaspár eltűnésével kapcsolatban. Az információk beszerzése valamint a kamerafelvételek elemzését követően megkezdtük az eltűnt személyek felkutatását. A kutatás rövid időn belül eredményre vezetett, a két idős személyen már nem tudtunk segíteni. Bűncselekmény, idegenkezűség nem történt. A hozzátartozók felé szeretnénk részvétünket kifejezni.”

forrás

Hirdetés: