Bulvár

Újra düböröghet az Andrássy út: 2027-ben visszatér a legendás Budapest Parádé

Két évtized után feltámad a Budapest Parádé – harminc zenés kamiont terveznek

Több mint húszéves szünet után ismét megrendeznék a 2000-es évek egyik legnagyobb magyarországi utcai zenei eseményét. A szervezők bejelentése szerint 2027 augusztusában visszatér a Budapest Parádé, amely ismét elektronikus zenével és kamionos felvonulással töltheti meg az Andrássy utat.

A Budapest Parádé hivatalos oldalán megjelent tájékoztatás szerint a jelenlegi elképzelések alapján körülbelül harminc, hangtechnikával felszerelt kamion vesz részt a rendezvényen. A mozgó színpadokon a hazai elektronikus zenei élet képviselői mellett külföldi előadók is helyet kaphatnak.

A fellépők névsorát egyelőre nem hozták nyilvánosságra. A szervezők már várják a zenészek, DJ-k, szakmai stábtagok, önkéntesek, támogatók és együttműködő partnerek jelentkezését.

A jelenleg ismert tervek szerint a felvonulást 2027. augusztus 28-án, délután két és este tíz óra között tartanák meg a Hősök tere és az Oktogon közötti szakaszon. A részvétel az eredeti rendezvényekhez hasonlóan ingyenes lenne.

A Berlinben életre hívott Love Parade mintájára megszervezett Budapest Parádét először 2000-ben rendezték meg. Az esemény rövid idő alatt a főváros egyik legnagyobb nyári programjává vált: feldíszített kamionok, hangos zene és hatalmas tömeg vonult végig az Andrássy úton.

Az utolsó ilyen felvonulást 2006. augusztus 26-án tartották. A korabeli beszámolók szerint több mint félmillió ember vett részt a rendezvényen. Egy évvel később már nem sikerült biztosítani a folytatáshoz szükséges szponzori hátteret, ezért a hagyományos, kamionos Budapest Parádé megszűnt, a hangsúly pedig a Parádé Bónusz nevű záróeseményre került át.

A szervezők azt ígérik, hogy a visszatérő rendezvény működésében a környezetvédelmi szempontok is hangsúlyosak lesznek. A tervek között elektromos meghajtású kamionok és zöldárammal működő fénytechnika is szerepel.

 

Forrás: OFFmedia
Borítókép: illusztráció

Hirdetés: