Frei Tamás keményen fogalmazott: “80-85 százalék küzd Magyarországon a normális életért”

Frei Tamás súlyos társadalmi problémáról beszélt

Úgy látja, Magyarországon nagyjából 15 százalék élhet olyan életet, amelyet ő európainak nevez

Frei Tamás az RTL-nek adott interjújában arról is beszélt, miért tölti az év jelentős részét Magyarországon kívül. Az újságíró szerint a magyar társadalom egyre erősebben kettészakad: miközben egy szűkebb réteg európai színvonalú életet élhet, a többségnek folyamatos küzdelmet jelent az általa normálisnak nevezett életszínvonal fenntartása. A megszólalás nyomán ismét előtérbe kerülhet a kérdés, mit jelent valójában a jólét, és beszélhetünk-e róla ott, ahol a családok jelentős része nem rendelkezik több hónapra elegendő pénzügyi tartalékkal.

Frei Tamás hosszú ideje nem kizárólag Magyarországon él, hanem az év során a világ több pontján is megfordul. Az RTL-nek adott interjúban ennek okairól beszélve tért ki arra, hogyan látja jelenleg a magyar társadalom helyzetét.

Megfogalmazása szerint egy olyan folyamat zajlik, amelyben egyre nagyobb távolság alakul ki az eltérő anyagi helyzetben élő társadalmi csoportok között.

„Dél-amerikanizálódás van. A magyar társadalom durván kettészakad, mint más társadalmak is. Van, akinek jól megy, és ezt a határt én Magyarországon odahúzom, hogy olyan 15 százalék, akinek európai élete van. Tudom, hogy durván hangzik, és sokan nem fognak ezzel egyetérteni, de 80-85 százalék küzd Magyarországon a normális életért.”

Frei ezzel nem egyszerűen azt állította, hogy vannak jelentős jövedelmi különbségek. A gondolatának lényege, hogy szerinte Magyarországon egy viszonylag szűk réteg életszínvonala és lehetőségei egyre jobban eltávolodnak attól, amit a társadalom nagyobb része megtapasztal.

Különösen érdekes a kijelentésének az a része, amelyben hozzáteszi: „mint más társadalmak is”. Ezzel a problémát nem kizárólag magyar jelenségként írja le. A vagyoni különbségek növekedése és a társadalmi rétegek közötti távolság számos országban komoly gazdasági és társadalmi kérdéssé vált.

Frei által említett 15, illetve 80-85 százalék ugyanakkor az interjúban megfogalmazott személyes becslés, nem egy bemutatott statisztikai kutatás eredménye. Éppen ezért ezeket az arányokat elsősorban az újságíró helyzetértékeléseként érdemes kezelni.

A felvetés azonban egy másik kérdéshez is elvezet: mikor mondható egy társadalom valóban jólétben élőnek?

Ennek egyik fontos mércéje lehet, hogy az emberek mekkora része rendelkezik olyan pénzügyi biztonsággal, amely egy váratlan élethelyzetben is megvédi őket. Nem pusztán arról van szó, hogy egy háztartás képes-e hónapról hónapra kifizetni a számláit, hanem arról is, marad-e megtakarítása akkor, ha átmenetileg kiesik a jövedelme vagy jelentős, váratlan kiadása keletkezik.

Ebből a megközelítésből egy nemzet egészséges jólétéről akkor lehetne igazán beszélni, ha megfordulna a Frei által említett arány: nem 80-85 százalék küzdene a normális életért, hanem hasonló nagyságrendű társadalmi réteg rendelkezne stabil egzisztenciával és legalább több hónapnyi pénzügyi tartalékkal.

A három-hat havi tartalék azért különösen fontos választóvonal, mert egészen más élethelyzetet jelent, ha egy váratlan kiadás vagy munkahelyvesztés azonnal veszélyezteti egy család megélhetését, és mást, ha rendelkezésére áll néhány hónapnyi biztonsági tartalék.

A jólét fogalma ezért nem feltétlenül a luxussal kezdődik. Nem az határozza meg, hogy valaki milyen autóval jár, milyen gyakran utazik külföldre vagy milyen értékű ingatlant birtokol. Sokkal alapvetőbb kérdés, hogy a mindennapi kiadások mellett képes-e félretenni, és egy váratlan probléma esetén mennyi ideig tudja fenntartani megszokott életét.

Innen nézve Frei Tamás kijelentésének talán legerősebb része nem is önmagában a 15 és a 85 százalék közötti különbség, hanem az a társadalmi helyzet, amelyet ezekkel a számokkal érzékeltetni próbál.

Ha ugyanis a társadalom nagy részének minden hónapban az a legfontosabb kérdés, hogyan jut el a következő fizetésig, akkor a gazdasági növekedés önmagában még nem feltétlenül jelent széles körben érzékelhető jólétet.

A valódi fordulat akkor következne be, amikor a többség számára a megtakarítás nem kivételes lehetőség, hanem a hétköznapi élet természetes része lenne. Amikor egy váratlan számla nem borítaná fel azonnal egy család költségvetését, és néhány hónapos jövedelemkiesés sem jelentene rögtön egzisztenciális válságot.

Ebben az értelemben a Frei által említett arány megfordítása lehetne az egyik legegyszerűbben érthető mércéje a társadalmi jólétnek: akkor beszélhetnénk igazán erős és anyagilag biztonságos társadalomról, ha nem egy szűk kisebbség, hanem a lakosság döntő többsége érezné úgy, hogy stabil alapokon áll az élete.