Brutális baleset Nyíregyházán: Hátulról fékezés nélkül tarolta le a motorost az autós
A motoros a levegőbe repült
Súlyos közlekedési baleset történt hétfő délután Nyíregyháza külterületén, a Simai út és a Rét utca kereszteződésénél. Egy motoros hátulról kapta a brutális ütést, amikor egy személyautó fékezés nélkül belerohant.
A motoros az ütközés következtében előrepattant, és egy másik autónak csapódott, majd a levegőbe repült. A legdrámaibb pillanat azonban csak ezután következett: miután az aszfaltra zuhant, egy másik jármű áthajtott rajta. A helyszínre azonnal riasztották a nyíregyházi hivatásos tűzoltókat, akik áramtalanították a balesetben érintett járműveket, és biztosították a környéket. A hatósági intézkedések idejére teljes útlezárást rendeltek el.
A balesetről videófelvétel is készült, amelyen jól látható, mekkora erővel történt az ütközés. Csodával határos módon a motoros túlélte a történteket, de súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.
Nem ez volt az egyetlen komoly motoros baleset a héten: kedden délután Szentendrén is súlyos eset történt. Egy idős sofőr két motorost ütött el, egy nőt és egy férfit, akik mindketten súlyosan megsérültek – számolt be róla a Tények.
Videó a balesetről, csak erős idegzetűeknek:
Hirdetés:

