Bulvár

Megölte nevelt lányait a diósjenői férfi – az édesanyjuk tudott a gyilkosságokról

Csontokat ásott ki és égetett el: hátborzongató fordulat a diósjenői ügyben

Újabb megdöbbentő részletek kerültek nyilvánosságra a diósjenői férfi ügyében, aki évekkel ezelőtt két nevelt lányát is megölte. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség most azt indítványozta, hogy a férfi tettét aljas indokból elkövetettként minősítse a másodfokú bíróság, ami még súlyosabb ítéletet vonhat maga után.

A vádirat szerint 2009 februárjában a férfi a családi házukban veszett össze 19 éves nevelt lányával, miután megtudta, hogy a lány gyermeket vár. A férfi brutálisan bántalmazta, áldozata belehalt sérüléseibe. A holttestet aznap élettársa segítségével elásta a ház udvarán.

Egy hónappal később a férfi a lány húgával, a mindössze 14 éves gyerekkel keveredett vitába, aki bevásárláshoz kért pénzt. A férfi előbb fojtogatta, majd halálra verte. A holttestet kezdetben a ház egyik ágya alá rejtette, később éjjel kivitte a közeli erdőbe és elásta.

2015 nyarán a férfi arról értesült, hogy az erdőt felparcellázzák, ezért kiásta a maradványokat, megpróbálta elégetni, majd a hamvakat és az el nem égő csontokat más helyen földelte el.

A vádlott élettársa, a lányok édesanyja mindvégig tudott a férfi tettéről, de amikor bárki a gyerekek felől érdeklődött, azt állította, hogy Budapestre költöztek.

Az ítélet ellen több fellebbezés is érkezett: az ügyész a történeti tényállás pontosítását és súlyosbítást kért, a férfi és védője enyhítésért, míg az anya és jogi képviselője felmentésért, illetve szintén enyhítésért nyújtott be kérelmet.

A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a férfi tette aljas indokból elkövetett emberölésnek minősül, ezért kérik a súlyosbítást. A férfi jelenleg is letartóztatásban van, míg egykori élettársa szabadlábon várja a másodfokú eljárás végét.

Forrás

Hirdetés: