Nagyvilág

Nagy Feró elmondta mit érez!

Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila kedden jelentette be közösségi oldalán, hogy 13 év után távozik a Beatricéből. A zenész bejegyzésében nem árulta el döntésének okát, de megígérte, hogy amint megtalálja a megfelelő módot és időt rá, megteszi. 

Nem sokkal később kiderült, a zenekar gitárosa, Kékkői Zalán is elhagyja a Beatricét, azonban Nagy Hunor Attilához hasonlóan ő sem részletezte kilépésének okait. Az együttes ezt követően bejegyzést tett közzé oldalán, amelyben közölték, 2024-ben új formációval folytatják a munkát.

Egyelőre annyit tudok, hogy tavasszal elkészítem a második instrumentális szólólemezemet, ahogyan azt már korábban is elterveztem. A közös időszakot békében zártuk le, az pedig még számomra is bizonytalan, mit hoz majd a jövő. Annyi mindenesetre biztos, hogy maradok a zenei pályán – Tette hozzá Feró Fia!

Forrás: MSN / FB / TTOK

Forrás

Hirdetés: