Tragédia Indonéziában: 500 méter mélyen rekedt egy aktív vulkánban a fiatal lány
Fiatal turista vesztette életét egy vulkánban – a mentők túl későn érkeztek
Tragikus véget ért a 26 éves brazil turista, Juliana Marins esete, aki négy napig rekedt 500 méter mélyen egy aktív vulkán sziklás mélyedésében Indonéziában. A nő a Gunung Rinjani Nemzeti Parkban túrázott egy csoporttal, amikor a baleset bekövetkezett.
A helyi beszámolók szerint június 21-én hajnalban a nő lezuhant egy szikláról, miközben a Cemara Nunggal közelében haladt a Mount Rinjani csúcsa felé. Bár a vulkán 2016 óta nem tört ki, továbbra is aktívnak számít.
Juliana a hírek szerint egy túravezetővel haladt, és szünetet kért a meredek szakaszon. A csoport viszont állítólag nélküle folytatta az utat. Mire a túravezető visszatért, hogy megnézze, mi történt, Juliana már eltűnt – és később egy mély szakadék alján találták meg.
A családja közösségi oldalán erősítette meg a hírt:
„Ma a mentőcsapatnak sikerült elérnie azt a helyet, ahol Juliana Marins volt. Mély szomorúsággal közöljük, hogy nem élte túl.”
„Nagyon hálásak vagyunk minden imáért, szeretetteljes üzenetért és támogatásért, amit kaptunk.”
Juliana nővére, Marianna korábban azt nyilatkozta, hogy húga teljesen elveszettnek érezte magát, miután szem elől tévesztette a túravezetőt:
„Nem tudta, merre menjen. Amikor a vezető visszafordult, mert látta, hogy sokáig nem jön, akkor vette észre, hogy Juliana lezuhant.”
A mentést nehezítette a vulkán meredek, sziklás oldala és a kedvezőtlen időjárás. A Gunung Rinjani Nemzeti Park még a mentési próbálkozás során azt közölte:
„A fiatal nőt drónnal sikerült észlelni, egy 500 méteres mélységben lévő sziklafalon, mozdulatlanul. Két mentőt küldtek le, de az útvonalon több nagy túlnyúlás miatt nem lehetett kiépíteni a rögzítési pontokat, így a mentést fel kellett függeszteni.”
A tragédia Brazíliában is visszhangot kapott. A Szövetségi Szenátus tagja, Tereza Cristina így írt róla közösségi oldalán:
„Egész Brazília szurkolt és imádkozott, hogy a mentők időben odaérjenek, és megmentsék a Niteróiból származó fiatal Juliana Marinst. Sajnos ez nem sikerült. Nagyon szomorú. Őszinte részvétünk a családnak és a barátoknak.”
„A brazil kormánynak ki kell vizsgálnia az esetet, és kérnie kell a felelősök elszámoltatását Indonéziában. Julianát gyakorlatilag kétszer hagyták magára: először a veszélyes ösvényen, majd a zuhanás után is.”
Juliana Marins hosszabb ázsiai utazáson vett részt, amikor a tragédia történt. A Mount Rinjani, bár népszerű a túrázók körében, technikás és veszélyes útvonalairól ismert – különösen sötétben és rossz látási viszonyok között. Egy túrázó a brazil Globo csatornának így nyilatkozott:
„Nagyon korán volt, napfelkelte előtt, rossz látási viszonyok között. Csak egy kis zseblámpával világítottunk, az ösvény nehéz és csúszós volt.”
Hirdetés:

