Visszatért a képernyőre Juszt László: nagy nevekkel indítja új műsorát
„Szerencsés vagyok” – Juszt László elárulta, miért vállalta újra a műsort
Évek kihagyása után ismét képernyőn látható Juszt László, aki a sokak által kedvelt Magánbeszélgetések című műsorát indította újra. A legendás riporter hosszú pályafutása alatt többször is elbúcsúzott a közönségtől, ám most visszatért, és rögtön nagy neveket hívott meg vendégnek.
A media1.hu-nak adott interjúban így emlékezett vissza pályájára:
„Szerencsés vagyok, mert ugyan kisebb-nagyobb szünetekkel, de 1989 óta készíthetem a Magánbeszélgetés című műsort. Volt, hogy az akkor elindult első kereskedelmi rádióban, az állami, majd kereskedelmi televízióban. Volt, hogy fizettek érte, volt hogy nem. De nem bántam, mert élveztem, hogy magam választhatom meg kikkel és miről szeretnék beszélgetni.”
Juszt László szerint a műfaj azóta sokat változott, de ő megmarad a saját stílusánál:
„A műfajnak ma már elegáns neve is van. Úgy hívják podcast. Sok tehetséges fiatalembert hallottam ilyen műsorokban. De most, hogy újrakezdem, én megmaradok a régi stílusnál, a régi tempónál és a régi címnél, csak új főcímmel. Ugyanis aminek eddig közpénz jellege volt, ma már magán. Ezzel szemben és éppen ezért a Magánbeszélgetések mára közügyek lettek.”
Az új évadban nem kisebb nevek ülnek le vele beszélgetni, mint Majka, Spiró György író, Lengyel Tamás színész, és további ismert közéleti személyiségek, művészek.
A friss epizód már elérhető az interneten, így a régi rajongók és az új nézők egyaránt láthatják, hogy Juszt László semmit sem veszített lendületéből – és valóban, „semmit nem változott”.
Hirdetés:

