Óriásit bukott a Tisza! Dobrev Klára dokumentumokkal bizonyította, személyesen Magyar Péter támadja jogi eszközökkel DK jelöltjeit
Fideszes tempó.
Minden alap nélkül,
egyenbeadvánnyal támadja a Tisza a DK jelöltjeit,
és ők buktatták le saját magukat – jelentette be Dobrev Klára, a DK elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Az egyetlen talpon maradt baloldali párt elnöke elmondta, hogy az elmúlt napokban tömegesen támadják meg az ellenzéki pártok jelöltjeit a helyi választási bizottságoknál. Kutyapárt mellett ez a DK-ra is igaz, ugyanis számos jelöltjüket támadták meg.
„Minket az a megtiszteltetés is ért, hogy a jelöltjeinket nem ismeretlenek támadják meg, hanem a Tisza párt, személyesen Magyar Péter támadta meg”
– mondta. Hozzátette: így történt ez Győr 2-es számú választókerületében is.
Hatalmasat bukott a Tisza, le akarja húzatni az ellenzéki jelölteket a szavazólapról, a fideszeseket nem
Kifejtette, ha valaki valódi szabálytalanságról értesül, derüljön ki az igazság és a bizonyítékok. Ilyenkor a helyi bizottság megvizsgálja az ügyet, és dönt. Itt azonban nem erről van szó.
A Tisza a győri beadványából ugyanis kiderült, hogy szó sincs ilyesmiről. Semmilyen szabálytalanságról nem tudnak, semmilyen bizonyítékuk nincsen, sőt, nem is történt semmilyen szabálytalanság. Kiderült, hogy a
Tisza párt egyenszöveggel támadja az ellenzéki jelölteket.
„Ész és értelem nélkül mindenhova elküldik ugyanazt a hazug szöveget”
– mondta. Kiderült ugyanis, hogy míg a jelölt nevét kicserélte a Tisza a beadványban, addig a párt nevét már nem sikerült. Idézett a beadványból.
„Álláspontjuk szerint – írja Magyar Péter – a Jobbik jelöltje az ajánlóíveket a kiadást követően nagy számban a törvényben előírt ajánlási küszöböt látszólag meghaladó számú ajánlással visszaszolgáltatta”
– idézte a megdöbbentő sorokat a DK elnöke, majd feltette a kérdést, hogy „mi közük nekik a Jobbik jelöltjéhez, Orbán Adrien a Demokratikus Koalíció jelöltje”.
Tehát a Tisza ugyanezzel a sablonszöveggel támadta meg a Jobbik, a Kutyapárt és a DK jelöltjeit is. De a helyi bizottság persze elutasította a panaszt azzal, hogy a panaszok „nem értelmezhetőek”.
Magyar Péter kérte, hogy az ellenzéki jelölteket húzza le a listáról a bizottság
Dobrev Klára megjegyezte, hogy akár még vicces is lehetne ez az egész, hanem a legnagyobb ellenzéki pártról beszélnénk, amely kormányváltást és a rendszer leváltását ígéri. Egy újabb mondatot idézett Magyarék beadványából:
„A Tisza és személyesen Magyar Péter kérte a területi választási bizottságot, hogy fellebbezésnek helyt adva változtassa meg a nyilvántartásba vételről szóló határozatot és a jelölt nyilvántartásba vételét utasítsa el.”
Tehát hamis rágalmakkal Magyar Péter és a Tisza mindent elkövet azért, hogy a DK jelöltjei el se tudjanak indulni a választásokon. Kifejtette, hogy nem lepné meg, ha Magyarék állnának a Kutyapártot ért támadások mögött is.
„Egyenbeadvánnyal, tömegesen támadják az ellenzéki jelölteket az egész országban, visszaélve egy jogi lehetőséggel. Ez pont ugyanaz, amit a Fidesz csinált. Eközben nulla fideszes jelölt áll támadás alatt, tehát Magyar Péter csak az ellenzéki jelölteket próbálja már a választások előtt elgáncsolni minden alapot nélkülöző, rágalmazó egyenbeadvánnyal”
– hangsúlyozta a DK elnöke.
Hogyan lesz rendszerváltás, ha fideszes eszközöket használ a párt, ami kormányváltást ígér?
Feltette a kérdést, hogy hogyan fogunk úgy rendszert váltani, ha a legnagyobb ellenzéki párt ugyanazokhoz a tisztességtelen eszközökhöz folyamodik, mint a Fidesz.
„Ezek szerint a kormányváltás Magyar Péter számára másodlagos, a Tisza első számú ellenfele ezek szerint nem a Fidesz, hanem a DK és a Kutyapárt, a két utolsó talpon maradt ellenzéki párt”
– jelentette ki a DK elnöke. Szerinte ez nincs rendben. Emlékeztetett, hogy minden idők legnagyobb Fidesz-győzelme lett abból, amikor az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje nem a kormányt, hanem az ellenzéket akarta leváltani.
Ebben a pillanatban a magyarok milliói bíznak a Tisza pártban, és a kormány leváltásban, és egy jobb országban.
„Ne árulják el őket, és ne derüljön ki, hogy valóban csak az ellenzék leváltására készülnek”
– mondta. Hozzátette: ne hagyjuk, hogy a Mi Hazánk legyen a mérleg nyelve a következő Országgyűlésben.
Végül azt javasolta Magyar Péternek Dobrev Klára, hogy legalább a látszat kedvéért, megtámadhatna egy fideszes jelöltet is ugyanezzel a módszerrel.
A DK a dokumentumokat is feltöltötte a botrányos üggyel kapcsolatban:




