Csütörtökön Kijevből jelentkezett Czepek Gábor, a Barátság kőolajvezeték vizsgálatára hivatott kormányzati bizottság vezetője. A négyfős bizottság szerdán indult Ukrajnába, először Záhonyból adtak hírt a delegációról.
Czepek arról számolt be, hogy hosszú útjuk volt, és úgy hallja, „megy itt a ramazuri a küldöttségünk körül”, valamint számos Ukrajnába akkreditált európai uniós nagykövetet is érdekel a küldöttségük munkája, ezért izgalmas napok elé néznek.
Orbán Viktor személyesen beszélt a helyszínen lévő küldöttséggel videós hívásban csütörtökön.
Arra kérte az államtitkárt a miniszterelnök, hogy próbáljanak meg udvariasan kapcsolatba lépni az energetikáért felelős kormányzati szervekkel, hogy dokumentálni lehessen, hogy velük együtt akarták megnézni a kőolajvezetéket és megoldani a helyzetet.
„Nem konfliktust keresünk, hanem megoldást, és ebben akarunk nekik segíteni”
– mondta a miniszterelnök. Ha pedig nem járnak sikerrel, és nem tárgyalnak velük Kijevben, akkor kérjenek engedélyt arra – akár a nagykövetségen keresztül –, hogy odamehessenek helyszíni szemlére.
Czepek Gábor elmondta a miniszterelnöknek, hogy csütörtökön az USA ügyvivőjével és az EU-s diplomatákkal folyamatos tárgyalásban lesz, hiszen Európát is érinti az ügy, és reméli, hogy ez a tárgyalássorozat is hat majd az ukrán vezetésre.
„Abszurd dolog, hogy mindenkivel lehet tárgyalni, Kijevben, csak az ukránokkal nem”