Bulvár

Ruszin-Szendi Romulusz a sükösdi SUGO Tamburazenekarnak utalta a Pócs János által neki fizetett 5,5 milliós sérelemdíjat

„Pócs »úr« gyalázkodásáról…. ma utoljára! Hogy mi a különbség a politika és a gyalázkodás között? A bíróság most ezt egyértelműen kimondta” – írja Ruszin-Szendi Romulusz Facebook-posztjában. A honvédelmi miniszter a napokban nyert pert jogerősen az Országgyűlésbe a Fidesz listájáról ismét bejutott politikus ellen, amiről egyébként saját maga számolt be, meg arról, hogy a bíróság 5,5 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte. Ő szintén a Facebookon sajátságosan „a véleményszabadság árának” nevezte a gyalázkodást, politikai ellenfele emberi méltóságának a megsértését, miközben kommentben közölte az elnézés kérését, és ígéretét, hogy a jövőben tartózkodni fog ettől.

Pócs János hónapokon át próbált embertelen, megalázó „poénokkal” embereket hergelni és magának abból politikai előnyt kovácsolni. Hogy mivel? Alpári módon, disznóra írt névvel, zsíros bödönnel. Nem vélemény lett belőle, hanem pervesztés és sérelemdíj. Mert van egy határ, amit egy közszereplő sem léphet át következmények nélkül – írta a tárcavezető Pócs tavaly nyári akciójáról.

A fideszes országgyűlési képviselő akkor felírta Ruszin-Szendi Romulusz keresztnevét egy leölt, megperzselt disznóra. Erről egy videót is közzétett, amelyben az látható, ahogy Pócs ráírja a párosujjú patás tetemére, hogy „Ő VOLT A SOROS ROMULUSZ”, majd közli, hogy mangalicazsír igen, „Romulusz-zsír” nem. Mindezzel Pócs János az egy nappal korábban nyilvánosságra hozott KEHI-jelentésre kívánt reagálni, amely szerint Ruszin-Szendi Romulusz zsírleszívást végeztetett a Honvédkórházban, amelynek mintegy 1,2 millió forintos költségét az egészségügyi intézmény állta. A volt vezérkari főnök az ellene indított karaktergyilkolási kísérlet részének nevezte a jelentést. A most jogerősen jóváhagyott ítélet szerint a hasonló otromba akcióiról elhíresült fideszes megsértette a becsületét és emberi méltóságát.

És itt jön a különbség ember és ember között: én nem bosszút vettem, nem viszontgyalázkodtam. Pert nyertem és a megítélt pénzt felajánlottam és elutaltam a tamburazenekarnak – utalt a honvédelmi miniszter a parlamenti alakulóülésen az Országházban fellépett, gyermekzenészekből álló SUGO Tamburazenekarra. – Ez a valódi válasz a gyűlöletre. Nem a sárdobálás. Nem az uszítás. Lehet vitázni, lehet kritizálni, lehet egyet nem érteni — de amikor a politika már csak megalázásról és emberi méltóság tiprásáról szól, ott mindenki veszít. A mi világunkban ez nem történhet meg!

Aki gyalázkodásból akar tőkét kovácsolni, annak jó lenne megérteni: a legalja hangoskodás lehet hangos, de attól még nem lesz igaz. A tartás viszont csendben is látszik – fogalmazott Ruszin-Szendi Romulusz.

Forrás

Hirdetés: