Bulvár

Gyerekektől lopták az ételt a gyömrői önkormányzat konyhai dolgozói

„Ma délután tetten értem a Fekete István Általános Iskola konyhai alkalmazottait, akik évek óta dézsmálhatták a gyermekeknek szánt, és a szülők által kifizetett menzaadagokat. A konyhások munkaidejük vége előtt egy órával akartak távozni a konténeriskolából, amikor a parkolóban megkértem őket, hogy mutassák meg a náluk lévő csomagokat. Mind a négy dolgozónál azonos mennyiségű élelmiszer volt – dekára pontosan szétmérve négy felé -, amit megpróbáltak ellopni” – írta közösségi oldalán Gyömrő polgármestere kedden.

Kisberk Szabolcs bejegyzése szerint

– a 6 kg reszelt sajtóból 5,1 kg-ot loptak el, és mindössze 0,9 kg-ot osztottak ki a több száz gyerek között
– a 6 kg sonka felvágottból 3,5 kg-ot loptak el, 2,5 kg-ot adtak oda a gyerekeknek
– a 6 kg margarin felét, 3 kg-ot osztottak ki
– ezen felül elloptak közel 3 kg zöldpaprikát, 5 kg őszibarackot és egy nagy csomag levesgyöngyöt

A csomagokból előkerült még sok kész szendvics, több tányér készétel sőt még diétás menü is. Az egyik hűtőben pedig kiló számra volt elrejtve maradék köret.

A tettenérést követően a polgármester kihívta a rendőrséget, akik lopás miatt eljárás indítottak az elkövetők ellen. Úgy tudni mind a négyen be is ismerték tettüket.

„Ezek után megkértem, hogy szedjék össze személyes tárgyaikat, hagyják el az iskola épületét, hiszen azonnali hatállyal, fegyelmi kíséretében elbocsájtottam mind a négy konyhai alkalmazottat” – írta a polgármester.

„A jövőben az összes konyhát ellenőrizni fogom előre be nem jelentett időpontban. Hasonló eset nem fordulhat többé elő egyetlen önkormányzati fenntartású intézményben sem!” – jelentette ki Kisberk Szabolcs.

Hirdetés: