Bulvár

Kiszállt a Skodából, majd a nyakánál ragadta meg az e-rollerest – videón a budapesti konfliktus

Majdnem összeütköztek a kereszteződésben, ezután elszabadultak az indulatok

Néhány másodperc alatt tettlegességig fajult egy közlekedési konfliktus Budapest XVII. kerületében. Egy Skoda sofőrje kiszállt az autójából, odament a vele vitába keveredő e-rollereshez, majd megragadta és hátralökte. Az egész jelenetet egy fedélzeti kamera rögzítette.

A BpiAutósok oldalán megjelent felvételen az látható, amint a személyautó megközelít egy egyenrangú útkereszteződést. Ezzel szinte egy időben jobbról két fiatal érkezik egyetlen elektromos rollerrel.

A Skoda behajtott a kereszteződésbe, de a két járműnek még sikerült elkerülnie az ütközést. A bukósisakot viselő fiatal ezt követően egy kézmozdulattal jelezte a sofőrnek, hogy szerinte nem kapta meg az elsőbbséget.

Az autós néhány méterrel később megállt, kiszállt a kocsiból, majd ingerülten elindult a fiatalok felé. A felvétel szerint a rollert vezető fiatalt a nyakánál megragadta, és egy erőteljes mozdulattal hátralökte. Az e-rolleres nem esett el, sérülésről pedig nem érkezett információ.

A sofőr és a két fiatal ezután még hosszasan vitatkozott. Az autós végül visszasétált a Skodához, beült, majd elhagyta a helyszínt. A nyilvánosságra hozott beszámolóból nem derült ki, hogy történt-e feljelentés vagy indult-e hatósági eljárás az ügyben.

A portál szerint egyenrangú útkereszteződésben történt az eset. A KRESZ alapján ilyen helyen elsőbbséget kell adni a jobbról érkező minden járműnek, így a Skoda vezetőjének kellett volna elengednie az e-rollert.

A videó beküldője arra is felhívta a figyelmet, hogy a rollert ketten használták, amit szabálytalannak minősített. Ez azonban nem szüntette meg a jobbról érkező jármű elsőbbségét, és nem indokolhatta az autós indulatos fellépését.

Hirdetés: