Bulvár

Kövekkel támadnak az autósokra Alsózsolcán, már a buszokat sem kímélik a gyerekek

Évek óta rettegésben tartják az autósokat Alsózsolcán, megdöbbentő felvételek készültek

Évek óta visszatérő problémát jelentenek a járműveket kövekkel dobáló gyerekek a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Alsózsolcán. A helyiek beszámolói szerint az esetek egyre nagyobb veszélyt jelentenek a közlekedőkre, és már távolsági buszt is megtámadtak. A helyzet odáig fajult, hogy a rendőrség mellett a gyermekvédelmi hatóságokat is bevonták az ügybe.

Az egyik legutóbbi támadást egy autó fedélzeti kamerája rögzítette. A felvételen egy gyermek követ hajít a haladó jármű felé, amelyet el is talál. Az autóban a sofőr kisfia is ott ült, éppen azon az oldalon, ahol a kő becsapódott. Az ablak szerencsére nem tört be, a korábbi esetek során azonban már előfordult üvegtörés is.

A TV2 Híradójának beszámolója szerint a gyerekek nemcsak személyautókat vesznek célba. Nemrég egy távolsági busznak is nekimentek, állítólag azért, mert a sofőr nem engedte felszállni őket.

Amikor a televízió stábja a helyszínen forgatott, az út mentén ismét megjelentek a gyerekek. Csoportosan gyülekeztek az árok partján, hangoskodtak, mutogattak a kamerának, és többen elektromos cigarettát szívtak. A forgatás alatt ugyan nem dobáltak köveket, a jelenlétükkel és viselkedésükkel azonban így is felhívták magukra a figyelmet.

A környéken élők szerint a veszélyes cselekmények már hosszú ideje nehezítik a mindennapokat. Egy helyi asszony úgy nyilatkozott, hogy nagyjából öt éve tartanak a hasonló esetek.

A történtek miatt Alsózsolca polgármestere, Csirke Róbert is intézkedett. A lakosság segítségével azonosították az érintett gyerekeket, az önkormányzat pedig megőrizte a térfigyelő kamerák felvételeit, hogy azokat a rendőrségi eljárás során felhasználhassák.

A BOON beszámolója alapján a városvezetés a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatot, valamint a gyámhatóságot is értesítette. A polgármester különösen aggasztónak nevezte, hogy három érintett gyermek nevelésbe vételét már januárban kezdeményezték, ám az intézkedés októberig nem történt meg.

A kövekkel dobálás nem csupán anyagi károkat okozhat. Egy váratlan becsapódás miatt a sofőr elveszítheti uralmát a jármű felett, ami akár súlyos, több közlekedőt érintő balesethez is vezethet.

Hirdetés: