Sajnálatos hírt kaptunk a mai napon
Váratlanul elhunyt Kyle Busch
41 éves korában elhunyt Kyle Busch, a NASCAR Cup Series 2015-ös és 2019-es bajnoka. A Las Vegas-i versenyző halálhírét magyar idő szerint csütörtök este közölték a NASCAR közösségi felületein. A sportág egyik legismertebb alakjának elvesztése megrázta a versenyzőtársakat, a csapatokat és a rajongókat is.
A NASCAR megható üzenetben búcsúzott tőle
A bajnokság közösségi felületein közzétett bejegyzésben így emlékeztek meg róla:
„A NASCAR egész családja összetört Kyle Busch elvesztésének hallatán. Jövőbeli Hírességek csarnoka-tagként Kyle ritka tehetség volt, olyan, akiből nemzedékenként csak egy születik. Harcos és szenvedélyes volt, rendkívüli képességekkel rendelkezett, imádta a sportot és a rajongókat. (…) A NASCAR ma a sport egyik óriását veszítette el, és túl korán”

Néhány nappal korábban még versenyzett
Kyle Busch az előző hétvégén még rajthoz állt a doveri NASCAR All-Star Race-en, amelyet nyolcadikként fejezett be. Halálának oka egyelőre ismeretlen. A hír órákkal azután érkezett, hogy megerősítették: súlyos betegség miatt kórházba került, ezért kihagyja a hétvégi Coca-Cola 600-at.
Csapatai már korábban változtatni kényszerültek
A Richard Childress Racing közölte, hogy Busch 8-as számú Chevrolet-jét erre a hétvégére Austin Hill veszi át. A Truck Series-ben a Spire Motorsports 7-es rajtszámú gépébe Corey Day ül be. Ezek a bejelentések már jelezték, hogy komoly gond lehet a háttérben, de arra kevesen számítottak, hogy ilyen tragikus hír érkezik.
Két évtizedes pályafutás, hatalmas örökség
Busch több mint két évtizeden át versenyzett a NASCAR királykategóriájában. Két bajnoki címe mellett 762 futamon indult, 63 futamgyőzelmet szerzett, 395 alkalommal végzett a legjobb tízben, és 35 pole-pozíciót jegyzett. 2009-ben a széria jelenleg O’Reilly Auto Parts Series néven futó másodsorozatában is bajnok lett, ahol 367 versenyből 102-t megnyert, 267-et a legjobb tíz között zárt, és 70 alkalommal indulhatott az élről. A NASCAR egyik legnagyobb alakját veszítette el, túl fiatalon.

