Bulvár

Szívszorító: Kizuhant az ablakon egy másfél éves kislány

Riasztották a légimentőket is.

Kiskunhalason kedd délután egy másfél éves kislány zuhant ki egy többlakásos épület ablakából. A gyermek mintegy 4-5 méter magasból esett a betonra.

Nem tudni, hogyan zuhant ki

A tragikus esemény részletei egyelőre tisztázatlanok, egyes beszámolók szerint a gyermek az édesanyja öléből esett ki az ablaknál, míg mások úgy vélik, hogy a kislány maga mászott fel az ablakpárkányra. A szomszédok és járókelők ugyanakkor azonnal a gyermek segítségére siettek, a helyszínre érkező kiskunhalasi mentők azonnal megkezdték az elsősegélynyújtást, majd

a szekszárdi légimentőket is riasztották.

A mentőhelikopter landolása miatt az 53-as főút forgalmát is le kellett állítani – írta meg a baon.hu.

A légimentők hosszas küzdelem után stabilizálták az állapotát, majd a szegedi gyermekklinikára szállították.

A család szeretne köszönetet mondani

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelői megkezdték a helyszíni szemlét, valamint a szülők és tanúk meghallgatását. A hatóságok jelenleg is vizsgálják, hogyan történhetett meg a szerencsétlenség.

A kislány édesanyja a közösségi oldalán fejezte ki háláját mindazoknak, akik segítettek a baleset után. Úgy tudni, hogy a segítők között egy katona is volt, akinek a család külön szeretne köszönetet mondani.

(kiemelt kép illusztráció)

forrás

Hirdetés: