Bulvár

Tőkés László szerint a Tisza kormánynak többett kell tennie a határontúli magyarokért

„A Valaszonline.hu-nak adott interjújában „Tusványos erdélyi szervezője”, Toró T. Tibor, aki egy személyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke és az Erdélyi Magyar Szövetség stratégiai bizottságának is elnöke, lebecsülő módon nyilatkozott az idei rendezvényről és annak egyes szereplőiről” – írja közleményében Tőkés László volt református püspök, az EMNT elnöke, aki Torónak a Bálványosi Szabadegyetemmel (köznyelven Tusványos) kapcsolatos kijelentéseit nehezményezte.

Toró, már a választások után adott interjújában a rendezvény fideszes kisajátításáról beszélt, amit maga Tőkés sem cáfolt a levelében, mindössze azt jegyezte meg, hogy az idei rendezvényen kétszer annyian voltak, mint a tavalyin.

A volt református püspök Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert is bírálta, aki a fehéregyházi Petőfi-emlékhely avatóünnepélyén arról beszélt, hogy az előző évek anyaországi támogatásait meg fogják vizsgálni és ha visszaélést találnak, megteszik a szükséges jogi lépéseket. Tarr ezen felül bocsánatot kért a korábbi kormány helyett a megtévesztett és rettegésben tartott határon túli magyaroktól is. Ez volt az, ami Tőkésnek nem tetszett, de érdemi cáfolat helyett itt is inkább csak gúnyolódott egy sort.

Tőkés levele végén azt írta: „mi erdélyiek és fehéregyházaiak mindenekelőtt hadd köszönjük meg azoknak, akiket illet – köztük is az előző magyar kormányzatnak – az érettünk életét áldozó Petőfi Sándor emlékhelyének felújításához és kibővítéséhez nyújtott hathatós támogatást. »Helyettük« pedig nincs helye bocsánatkérésnek. Helyükbe lépve legfeljebb azt kérhetjük az új kormánytól: jobban álljanak ki és többet tegyenek határon túli honfitársaikért.

Hirdetés: