Új őrület terjed a fiataloknál: legális drog a gyógyszertárból
Tabletta, amiért a kamaszok sorban állnak a patikában
Hiába tiltja a jogszabály, a kamaszok továbbra is könnyen hozzájuthatnak az energiaitalhoz. Sokszor idősebb barátok vagy ismerősök segítenek nekik a vásárlásban, de nem ez az egyetlen út: egyre elterjedtebb körükben a koffein-tabletta is, amelyet bármelyik gyógyszertárban, korhatár nélkül lehet megvásárolni. A tabletta ráadásul jóval több serkentőanyagot tartalmazhat, mint egy átlagos energiaital.
A tiltás tehát inkább papíron létezik, a gyakorlatban a fiatalok könnyedén kijátsszák.
Egy édesanya, Schmidtné Vajda Mercédesz az ATV Híradójának úgy nyilatkozott:
„Ezzel a szabályozással abszolút nem értek egyet, mert butaságnak tartom. A nagy energiaitalt megvehetik, a kicsit nem, ugyanennek a cégnek van kávé formája is, amiben sokkal több koffein van – mégis megvehetik. Nem látom ezt reálisnak.”
A szakértők szerint indokolt a szigor
A dietetikusok másképp látják. Péter Fruzsina, a PTE ETK szakoktatója kiemelte:
„A termékek koffeintartalma veszélyes, ezen kívül stimuláns összetevőket tartalmaznak, például taurint, ginzenget és L-arginint. Ezek hatása gyermekeknél nem ismert.”
Az üzletekben dolgozók is nehéz helyzetben vannak: a szabályozás szerint nem szolgálhatnak ki 18 éven aluli vásárlót, mégis sok fiatal jut hozzá úgy, hogy idősebbekkel vásároltatja meg az italokat. Lelesz Jánosné boltvezető így fogalmazott:
„Azt már mi nem tudjuk ellenőrizni, ha kiviszi az üzletből, akkor kivel osztja meg. Itt belül felhívtuk a gyerekek figyelmét, hogy ne is próbálkozzanak, mert 18 év alattit nem szolgálunk ki.”
A gyógyszertárban nincs korhatár
Míg a dohányboltokban a fiatalkorúak egyáltalán nem léphetnek be, addig a gyógyszertárakban bármely életkorban megvehetők a koffein-tabletták. Több diák is arról számolt be, hogy a tanulmányi terhelés miatt rendszeresen élnek ezekkel a készítményekkel – ha nem energiaital formájában, akkor tablettában fogyasztják a koffeint.
Az orvosok ugyan ritkán találkoznak energiaital miatti súlyos esetekkel, de figyelmeztetnek: a túlzásba vitt koffeinfogyasztás komoly következményekkel járhat. Kanizsai Péter, a PTE sürgősségi osztályának igazgatója elmondta:
„Azok a fiatal, egészséges betegek, akik hozzánk kerülnek, sok mindent elbírnak. A szívbeteg gyerekeknél és felnőtteknél viszont sokkal hamarabb jelentkezhet szívritmuszavar, ami akár halálos kórképekhez is vezethet.”
Magyar tragédiák
Hazánkban eddig két olyan esetet regisztráltak, amikor fiatal kómába esett túlzott energiaital-fogyasztás miatt. Egyiküket nem tudták megmenteni.
Hirdetés:

