75 éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt dr. Kovács Péter Balázs, a Zalaegerszegi Televízió alapító szerkesztője. Személyében meghatározó újságírói és televíziós szakember távozott.
A Magyar Rádiónál kezdte pályafutását
Közgazdász diplomájának megszerzése után visszatért szülővárosába. 1975 és 1988 között a Magyar Rádió munkatársaként, Zala megyei tudósítóként dolgozott.
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg
Országosan ismertté tette a helyi riportokat
A Zalaegerszegi Televízió munkáját már 1985-től segítette. Részt vett a műsorszerkezet és a tartalmak kialakításában, valamint a munkatársak felkészítésében. Közreműködésével a helyi riportok a Magyar Televízió népszerű Ablak című műsorán keresztül országos közönséghez is eljutottak.
Siófokon folytatta, majd tanárként adta tovább tudását
1988-ban Siófokra költözött, ahol 1996-ig a Sió Tv főszerkesztője volt. Később közgazdász-tanárként turizmusmarketinget, valamint szállodai és turisztikai menedzsmentet oktatott a Kodolányi János Főiskolán. Munkásságát és közösségi tevékenységét 2019-ben Siófokért Éremmel ismerték el. Nyugodjon békében!