38 éve szereti ugyanazt a nőt Sipos Péter – Egy strandbüfében kezdődött a nagy szerelem
Sipos Péter elárulta 38 éve tartó házasságának titkát, és sokakat meglepett a válaszával
Sipos Pétert az ország az Irigy Hónaljmirigy egyik legismertebb tagjaként ismeri, aki évtizedek óta nevetteti meg a közönséget. A színpadon hangos és bohókás énekes azonban a magánéletében egészen más oldalát mutatja. Feleségével, Krisztinával 38 éve alkotnak egy párt, és a zenész szerint ez idő alatt egyszer sem emelte fel vele szemben a hangját.
Sipos Péter és felesége szerelmi története még jóval a zenekar országos sikerei előtt, 1988-ban kezdődött. A fiatal Péter akkoriban cukrászként dolgozott egy strandon működő fagylaltozóban. Ő készítette a fagylaltot, Krisztina pedig a vendégeket szolgálta ki. A közös munka során egyre közelebb kerültek egymáshoz, végül szerelem született.
A zenész a VIASAT3 Pop, kaja satöbbi című műsorában korábban így emlékezett vissza a találkozásukra:
„1988-ban ismertem meg a feleségemet, ő is cukrász. Én akkor egy fagyizóban dolgoztam a strandon: én kevertem a fagyit, ő meg kint árulta, és hát, összeismerkedtünk. Hála Istennek, azóta is együtt vagyunk, két nagy fiunk van, 29 és 24 évesek. Büszke vagyok rájuk”
A kapcsolatuk kezdetéhez egy különösen kedves történet is kapcsolódik. Krisztina szülei Harkányban szobakiadással foglalkoztak, Péter pedig gyakran meglátogatta a lányt. Egy alkalommal azonban minden vendégszoba foglalt volt. A fiatalember nem akart hazamenni, ezért inkább sátrat állított a parkolóban, és ott töltötte az éjszakát.
Az énekes évekkel később is mosolyogva mesélte felidézte az esetet, amely azóta is közös emlékeik közé tartozik.
A pár később összeházasodott, majd megszületett két fiuk, Levente és Gergő. Közben Sipos Péter zenei karrierje is egyre sikeresebbé vált. Az Irigy Hónaljmirigy fellépései és televíziós szereplései miatt rengeteget dolgozott, a hétvégéit pedig gyakran távol töltötte a családjától.
A Story magazinnak adott interjújában elismerte, hogy a feleségének nem lehetett könnyű alkalmazkodnia ehhez az életmódhoz. Előfordult, hogy csak hajnalban vagy kora reggel ért haza a koncertekről, miközben Krisztinára sok családi feladat hárult.
Péter ugyanakkor igyekezett a hétköznapokon minél többet foglalkozni a gyermekeikkel. Iskolába ment értük, és amikor otthon volt, aktívan részt vett a nevelésükben. Két fiuk mára felnőtt, gazdasági területen tanultak tovább, és önálló életet kezdtek.
38 év alatt egyszer sem kiabált a feleségével
Sipos Péter 2026 márciusában a Palikék Világa egyik beszélgetésében árulta el, hogyan sikerült megőrizniük kapcsolatuk nyugalmát ennyi éven át.
A műsorban arról beszélt, hogy természetesen náluk is előfordulnak nézeteltérések, ám ezeket soha nem hangos veszekedéssel próbálták rendezni.
„Én még például – nem fogjátok elhinni – a 38 év alatt egyszer sem emeltem fel a hangomat, még soha nem kiabáltam Krisztivel.”
A zenész azt is elismerte, hogy vannak rigolyái, olykor türelmetlen tud lenni, és a saját természetét sem tartja mindig könnyen elviselhetőnek.
Amikor azonban a hosszú kapcsolatuk titkáról kérdezték, nem a saját érdemeit sorolta, hanem a feleségét méltatta.
„A mi kapcsolatunknak a feleségem a titka.”
Péter szerint Krisztina rendkívül türelmes és jó természetű ember, aki a nehézségekkel, a sok fellépéssel és a férje szokásaival együtt is elfogadta őt.
Az énekes azt is elmondta, hogy a házasságuk során voltak nehezebb időszakok, de soha nem jutottak el odáig, hogy komolyan fontolóra vegyék a szakítást.
Hirdetés:

