Cserbenhagyják Orbánt a saját milliárdosai, ennek pedig ez az oka
Cserbenhagyják Orbánt a saját milliárdosai, ennek pedig durva oka van
Zárug szerint megtört a lojalitás lánca
A Fidesz veresége után nemcsak a politikai tér rendeződik át, hanem az a gazdasági háttérvilág is, amely tizenhat éven át szorosan összenőtt Orbán Viktor hatalmával. Zárug Péter Farkas politikai elemző szerint a legfontosabb változás nem a nyilvános beszédekben látszik, hanem abban, ami a háttérben történik: a gazdasági elit egy része már nem úgy viselkedik, mintha hinne a Fidesz visszatérésében.
Ez a korábbi rendszer számára veszélyesebb lehet, mint bármelyik kongresszusi beszéd. A Fidesz ugyanis nemcsak párt volt, nemcsak ideológia, nemcsak választási gépezet, hanem egy hatalmi-gazdasági ökoszisztéma is, amelyben politikai lojalitás, állami megrendelés, médiatámogatás, közbeszerzés, uniós forrás és magánvagyon egyetlen nagy rendszerként működött.
Ha ebből eltűnik a hatalom reménye, a pénzemberek hűsége is gyorsan elpárologhat. Zárug Péter Farkas a Válasz Online podcastjában arról beszélt, hogy a Fidesz mint brand mára mérgezővé vált, és a régi rendszer szereplői számára sem ugyanazt jelenti, mint korábban. A Szeretlek Magyarország összefoglalója szerint az elemző úgy látja: a nagy gazdasági szereplők Orbánék veresége után már nem feltétlenül hajlandók ugyanúgy finanszírozni a korábbi politikai gépezetet.
Ez nem erkölcsi megtérés, hanem hideg üzleti logika. Amíg a Fidesz hatalmon volt, a lojalitás kifizetődőnek tűnt. Aki jó helyen állt, jó körökhöz tartozott, jó időben mondta ki a megfelelő mondatokat, az hozzáférhetett állami lehetőségekhez, megrendelésekhez, kapcsolatokhoz, információhoz és védettséghez. A vereség után viszont a képlet megváltozik. A vagyonok még megvannak, a kapcsolatok sem tűnnek el egyik napról a másikra, de az a politikai garancia, amely korábban mindent összetartott, meggyengült. És a pénz ritkán hűséges a veszteshez.
A Fidesz mint cég: durva, de pontos hasonlat
Zárug egyik legerősebb képe az volt, hogy a Fidesz sokkal inkább hasonlított egy hierarchikus, profitorientált cégre, mint klasszikus politikai közösségre. Ebben a hasonlatban Orbán Viktor a tulajdonos-ügyvezető, a párt a vállalat, a választók pedig azok a „fogyasztók”, akiket a
A hasonlat azért fájdalmas a Fidesznek, mert sok mindent megmagyaráz. Megmagyarázza, miért volt olyan erős a belső fegyelem. Megmagyarázza, miért tűntek el a valódi viták. Megmagyarázza, miért lett a lojalitás fontosabb a teljesítménynél. És megmagyarázza azt is, miért ennyire nehéz most a pártnak bocsánatot kérnie vagy szembenéznie a vereség okaival.
Egy cég ugyanis nem lelkiismereti alapon működik, hanem veszteségkezeléssel, felelősség-áthárítással és belső adminisztrációval. Ebben az olvasatban a Fidesz tisztújító kongresszusa nem valódi megújulásnak tűnt, hanem egy elbukott vállalat válságértekezletének.
A kongresszus elvileg lehetett volna a szembenézés pillanata. Lehetett volna arról beszélni, miért veszítették el a fiatalokat, az értelmiséget, a városi szavazókat és a mérsékelt jobboldaliakat. Lehetett volna beszélni korrupcióról, arroganciáról, rossz gazdaságpolitikáról és arról, hogyan szakadt el a párt sok korábbi támogatójától.
Ehelyett a régi reflexek maradtak erősek: harci beszédek, történelmi sértettség, ellenségképzés, belső adminisztráció és túlélési logika. Ha a Fidesz valóban meg akar újulni, ahhoz nem elég újraválasztani a régi vezetőket, és nem elég azt mondani, hogy folytatják a munkát. A választók nem egy működő gépezet apró hibáit büntették meg, hanem egy teljes korszakot.
A milliárdosok nem hitből álltak sorba
A NER gazdasági elitjének lojalitása sokáig ideológiai hűségnek volt eladva. Nemzeti tőke, polgári oldal, szuverenitás, magyar vállalkozók felemelése – ezek voltak a díszszavak. Csakhogy a rendszer mélyén sok esetben sokkal egyszerűbb érdekkapcsolat működött.
A hatalom adott piacot, pénzt, pozíciót és védelmet. A gazdasági szereplők cserébe adtak médiát, finanszírozást, politikai hátországot, befolyást és nyugalmat. Ez a kölcsönösség addig stabil, amíg a hatalom erős.
Amikor viszont a hatalom elveszik, a gazdasági szereplők elkezdenek számolni. Megéri-e tovább finanszírozni egy bukott politikai projektet? Megéri-e ugyanúgy tartani a régi vonalat, ha közben az új kormány kezében vannak az állami döntések, ellenőrzések, szabályozások és források?
A válasz elég gyorsan megszülethet, de nem feltétlenül nyilvános árulás formájában. Inkább csendben. Kevesebb pénzzel. Kevesebb lelkesedéssel. Kevesebb médiatámogatással. Kevesebb háttérmunkával. A rendszer először nem hangosan omlik, hanem elnémulnak körülötte azok, akik korábban etették.
Ezért különösen nehéz Orbán Viktor helyzete. Nem tud egyszerűen úgy hátralépni, mint egy átlagos pártelnök egy elvesztett választás után. A Fidesz személyileg, politikailag és gazdaságilag is köré épült. A rendszer titkai, alkui, konfliktusai és függőségei nagyrészt az ő korszakához kapcsolódnak.
Ha marad, ő viszi tovább a vereség terhét. Ha távozik, felmerül a kérdés: ki tartja egyben a céget? A Fidesz számára ez a legrosszabb csapda. Orbán nélkül nincs valódi öröklési rend, Orbánnal viszont nehéz valódi megújulásról beszélni. A régi vezető egyszerre kötőanyag és teher.
Ha a pénz távozik, a politika is zsugorodik
Zárug szerint a Fidesz mint márka mára olyan lett, mint egy koponyás figyelmeztető jel: aki közel megy hozzá, az könnyen megégetheti magát. Ez erős kép, de politikailag érthető. A Fidesz neve korábban védelmet jelentett, most viszont egyre inkább kockázatot.
Egy vállalkozó számára nem mindegy, hogy a régi rendszerhez kötődő kapcsolatai előnyt vagy hátrányt jelentenek-e az új politikai környezetben. Nem mindegy, hogy egy támogatás, médiaüzlet, állami megrendelés vagy látványos lojalitás később vizsgálati célponttá válik-e.
Ilyenkor a gazdasági elit ösztöne gyorsan működésbe lép: távolságot tartani, menteni, ami menthető, új kapcsolatokat keresni, és lehetőleg nem finanszírozni tovább azt, ami már csak bajt hozhat. Nem szép, de ilyen a hatalom körüli pénz természete.
A legnagyobb vesztesek között ott vannak azok a régi jobboldali, polgári, konzervatív szavazók is, akik egykor valami egészen mást láttak a Fideszben. Nem oligarchahálózatot, nem propagandagépet, nem háborús plakátokat és nem közpénzből felhizlalt birodalmakat, hanem közösséget, politikai otthont, nemzeti gondolatot, rendet és teljesítményt.
Számukra a mostani szétesés különösen keserű lehet, mert nemcsak egy párt bukott meg, hanem egy illúzió is: hogy a Fidesz valaha visszatérhet ahhoz a polgári, mérsékelt, szellemi világhoz, amelyre egykor hivatkozott. Zárug elemzése alapján erre ma kevés jel látszik. A párt inkább saját túlélésével, belső ügyeivel és maradék bázisának egyben tartásával foglalkozik.
Ez nem megújulás, hanem kármentés. A Fidesz válsága azért veszélyesebb, mint egy egyszerű választási vereség, mert több szinten zajlik egyszerre. Van politikai vereség. Van morális válság. Van identitásválság. És Zárug szerint van egy gazdasági háttérvesztés is.
Ez utóbbi lehet a legcsendesebb, de a legfájdalmasabb. Mert amíg van pénz, média, szervezet, mozgósítás és gazdasági hátország, addig egy párt sok mindent túlél. Ha ezek elkezdenek leépülni, akkor már nem elég a régi vezér mítosza.
A Fidesz most azt próbálja mutatni, hogy van még élet, van még harc, van még kongresszus, van még taps. De ha a háttérben a milliárdosok már nem hisznek a visszatérésben, akkor a taps egyre üresebben hangzik.
Orbán Viktor legnagyobb gondja ma talán nem is az, hogy a Tisza kormányoz. Hanem az, hogy a saját rendszerének pénzügyi ösztönei már elkezdhették leírni őt. És ha ez igaz, akkor a Fidesz válsága nem most kezdődik, hanem most válik igazán drágává.
