Tragédia a Savica-vízesésnél: egy hétéves fiú 60 méter mély szakadékba zuhant
Az apja utána indult, majd ő is lezuhant
Súlyos családi tragédia történt Szlovéniában, a turisták körében népszerű Savica-vízesés közelében. Egy 44 éves édesapa életét vesztette, hétéves fia pedig súlyosan megsérült, miután mindketten egy mély szakadékba zuhantak. A gyermeket helikopterrel szállították a ljubljanai egyetemi klinikai központba.
A baleset szombat délután történt, amikor egy külföldi család a Savica-vízesés megtekintése után visszafelé tartott. Útközben megálltak egy asztalokkal és padokkal kialakított pihenőhelynél. A szlovén rendőrség tájékoztatása szerint ekkor a hétéves gyermek eltávolodott a családjától, majd nem sokkal később meghallották a kiáltását.
A 44 éves apa azonnal fia után indult, hogy kiderítse, mi történt. A rendőrség közlése szerint azonban eközben ő maga is a mélybe zuhant. A mentők később a Savica patak medrében találták meg az apát és a súlyosan sérült gyermeket.
A riasztás 18 óra 1 perckor érkezett. A szerencsétlenség idején a Bohinji Hegyimentő Szolgálat tagjai éppen a közelben gyakorlatoztak, így gyorsan meg tudták kezdeni a mentést. Kezdetben úgy tudták, hogy egy gyermek zuhant a szakadékba, a helyszínen azonban kiderült, hogy két ember van odalent.
A hegyimentők így írták le a mentés első pillanatait:
„Munkához láttunk, és leereszkedtünk a patakmeder felé, amely valamivel kevesebb mint 60 méterrel alattunk volt. Ugyanezt tették a brniki ügyeletes mentőcsapat tagjai is.”
A két sérültet előkészítették a kiemelésre, de az apa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az életét már nem lehetett megmenteni. A hétéves fiút ellátták, majd a szlovén rendőrség légiegységének helikopterével a ljubljanai UKC-be szállították. Az apa holttestét kötéltechnika segítségével emelték ki a nehezen megközelíthető területről.
A hegyimentők később megrendítő üzenetet is közzétettek:
„Szívből reméljük, hogy a fiú gyorsan és a lehető legteljesebben felépül, és hogy a család többi tagjával együtt egy napon képes lesz feldolgozni a velük történt tragédiát.”
A mentők részvétüket fejezték ki a családnak, és arra kérték az embereket, hogy tartózkodjanak azoktól a megjegyzésektől és találgatásoktól, amelyek ebben a helyzetben senkinek sem segítenek. A tragédia hátteréről később további részletek is napvilágot láttak. A szlovén 24UR izraeli sajtóinformációkra hivatkozva azt írta, hogy a család Izraelből érkezett Szlovéniába, az elhunyt férfi pedig Gil Hallel volt. A beszámoló szerint a 44 éves férfi házas volt, három gyermek édesapja, és az észak-izraeli Yizre’el kibucban élt családjával. Az izraeli külügyminisztériumot is értesítették a tragédiáról, és segítséget nyújtanak a családnak a férfi holttestének hazaszállításával kapcsolatos ügyintézésben.
A szlovén rendőrség tovább vizsgálja a baleset pontos körülményeit. A nyomozás során összegyűjtött információkról az illetékes kerületi ügyészséget is tájékoztatják.
A Savica-vízesés Szlovénia egyik legismertebb természeti látványossága, a Triglav Nemzeti Park területén található, és évente sok turista keresi fel. A környék ugyanakkor meredek, helyenként nehezen megközelíthető terep, ami a mostani mentőakciót is jelentősen megnehezítette.
Hirdetés:

